A Coombs-teszt érzékeli antitestek a vörös ellen vér sejteket a beteg szérumában, és standardizált módon alkalmazzák, például a kismama szűrésének részeként és vércsoportosítás. A vizsgálati eljárás nyúlszérummal működik, és közvetlen és közvetett formában létezik, amelyeket különböző kérdésekre használnak.
Mi a Coombs-teszt?
Felderítésére antitestek ellen vörösvértesteket, az úgynevezett Coombs-teszt használt. A teszt észleli antitestek az IgG osztályba tartozik. A Coombs-teszt elleni antitestek kimutatására használják vörösvértesteket. A teszt az IgG osztályú antitesteket detektálja. Ezeket az antitesteket "hiányos" antitesteknek tekintik, és önmagukban nem okozhatják az agglutinációt vér sejtek. Az IgM antitestek azonban agglutinációt okozhatnak pentamer szerkezetük miatt, ezért „komplett” antitesteknek nevezik őket. A Coombs-tesztben úgynevezett Coombs-szérumot, más néven antihuman globulint használnak az antitestek kimutatására. A Coombs szérum áll vér IgG-osztályú humán antitestek ellen immunizált nyulak széruma. A vizsgálatot kémcsőben vagy mikroszlopos agglutinációval végezzük. A Coombs-teszt a cambridge-i patológus Coombs-ig nyúlik vissza, és belül alkalmazzák hematológia elsősorban a hemolitikus vérszegénységek diagnosztizálására. Ezek a vérszegénységek például az újszülötteket érinthetik rézus összeférhetetlenség. A transzfúziós orvostudományban a tesztet szerológiai kompatibilitási vizsgálatokhoz is használják. A Coombs-teszt kifejezés alapvetően csak a tesztelési technikára és így az antihuman globulin használatára utal. A szöveges eljárásban a közvetlen formát megkülönböztetjük a közvetett formától.
Funkció, hatás és célok
A közvetlen Coombs-tesztben az IgG-t tapadó IgG kimutatása vörösvértesteket előadott. A vizsgálat során az eritrocitákat kivesszük a beteg véréből és megtisztítjuk a plazmától. A nyomozó ezután hozzáadja őket a Coombs szérumhoz, és ilyen módon inkubálja őket. Ha a vér antitesteket hordoz az eritrociták ellen, és ezek az antitestek eritrocitákhoz kötődnek, a Coombs szérum antitestjeivel kötődik a tesztminta humán IgG-jéhez. A reakciófokozó hozzáadásával agglutináció következik be, és a teszt pozitívnak tekinthető. Az indirekt Coombs-teszt kissé más módon zajlik. Ez a teszt két lépésből áll, és az idegen vörösvértestekkel szembeni antitesteket detektálja. Ezek az antitestek szabadon keringenek a vérmintában, és nem kötődnek vörösvértestekhez. Az indirekt vizsgálati eljárás első lépése a vérplazma minta teszter eritrocitáival történő inkubálásának felel meg. Ha antitestek vannak a teszt szérumban, akkor kötődnek az eritrocitákhoz, bár agglutináció nem történik. A második lépésben a Coombs szérumot összekeverjük a tesztelő vörösvértestekkel, és agglutináció következik be. Pozitív közvetett Coombs-teszt alkalmazható például a kimutatásra rézus összeférhetetlenség hiányos antitestek dokumentálásával az anya vérében. A közvetlen Coombs-teszt kizárólag a fent leírt változatban létezik, és így mindig az antitest terhelésének kimutatására vagy kizárására irányul a beteg vörösvértestjein. A közvetett Coombs-teszt a felhasználás különféle formáihoz kapcsolódik, amelyek általában antitest-szűrővizsgálatnak vagy szerológiai kompatibilitási tesztnek felelnek meg. A közvetett teszt azonban alkalmazható fejlettebb tesztek kontextusában is, majd felhasználható például különféle antitest-specifitások meghatározására. A közvetett teszt vizsgálati módszere ugyanaz marad, de a neve kérdésenként változhat a teszt kérdésével. Ezért a laboratórium nem kérheti közvetett Coombs-tesztet, de meg kell határoznia a vizsgálat célját vagy célját.
Kockázatok, mellékhatások és veszélyek
A Coombs-teszteléshez általában kevés kockázat vagy mellékhatás társul. A beteg kényelmetlenül érezheti a vérgyűjtést. A zúzódás is lehetőség. Ezek a jelek azonban néhány napon belül eltűnnek. Vannak, akik a vérvételre reagálnak fáradtság, hányinger or fejfájás. Ezek a tünetek azonban általában sem tartanak sokáig, hanem ugyanazon a napon jelentkeznek. Mindenesetre a vizsgálathoz viszonylag kevés vért veszünk a betegtől, így a mellékhatások csak rendkívül ritka esetekben fordulnak elő. A Coombs-teszt nem igényel fekvőbeteg-ellátást, de ambulánsan végezhető. A laboratórium által a vizsgálat elvégzéséhez szükséges idő a vizsgálati eljárás típusától és a vizsgálat konkrét céljától függ. A tesztnek különösen klinikai jelentősége van az autoimmun hemolitikus kezelésben vérszegénység, amelyben a test sajátja által termelt antitestek immunrendszer az eritrociták hemolízisét okozhatja, ami vérszegénységet eredményez. A közvetlen Coombs-teszt általában pozitív ilyen betegségek esetén. Ez azt jelenti, hogy az orvos egy pozitív teszt után viszonylag megbízható diagnózist adhat a betegnek. Más a helyzet, ha a teszt negatív. A negatív közvetlen Coombs-teszt nem feltétlenül felel meg a betegség kizárásának. Van egy autoimmun hemolitikus Coombs-negatív változata is vérszegénység. Ebben az esetben a negatív teszttel rendelkező betegnek további diagnosztikai eljárásokat kell elvégeznie. A leírt betegség esetében például a autoantitestek vagy a környezeti diagnosztika a negatív tesztet követő további diagnosztikai eljárások közé tartozik. Más betegségek kapcsán a negatív Coombs-teszt minden bizonnyal kizárásként értékelhető. Bizonyos körülmények között a pozitív Coombs-tesztet további vizsgálatok követhetik, amelyek lehetővé teszik a szóban forgó jelenség pontosabb osztályozását, vagy további támogatást nyújtanak a teszt pozitív eredményeihez. A Coombs-teszt indikációi a következők: vércsoportosítás, vérátömlesztés, anyasági szűrés vagy gyanú merül fel rézus összeférhetetlenség.
