Az ásítás reflexes viselkedés emberekben és állatokban, és általában társul hozzá fáradtság, azzal, hogy aludni vagy ébredni kell. Az emberek azonban más helyzetekben is ásítanak, így a folyamat az unalom, sőt a lustaság szimbólumává is vált. Az ásítás még kulturális viszonyokkal is összefügg; például a nyugati kultúrákban valószínűtlennek tartják, hogy ne tartsa a kezét a maga előtt száj amikor ásít. A kutatók azt is be tudták bizonyítani, hogy még a magzat az anyaméhben ásít és nyúlik a folyamat során, ami arra a feltételezésre vezet, hogy az unalom aligha az ásítás oka, inkább a légutak ilyen módon tágulnak. Azonban, hogy valójában mit csinál az ásítás biológiailag, a mai napig nem sikerült tisztázni.
Mi az ásítás?
Az ásítás reflexes viselkedés emberekben és állatokban, és általában társul hozzá fáradtság, azzal, hogy aludni vagy ébredni kell. A görög mitológiai alakok között ott volt Nyx, az éj istennője, aki ásított a káosztól, és akitől még Zeusz is félt. Ez azt a hitet keltette, hogy ásításkor a lélek elhagyja a testet, hogy felemelkedjen az Olümposz isteneihez. Hasonló elképzelések találhatók a maja írásokban vagy a kelta ságákban. A középkorban az emberek még olyan démonokban is hittek, amelyek a tépett torkon keresztül lépnek be, hogy ellopják a lelket. Ez arra késztette az embereket, hogy ásításkor eltakarják a szájukat, ami végül modor lett. Bár az ásítás, csakúgy, mint a nevetés, reflexszerűen fordul elő, reflexről szó sem lehet, mivel az inger alapvetően hiányzik. Az emberek a legkülönbözőbb helyzetekben ásítanak. Miért éppen a száj zajlik, mintha mélyen kellene belélegezni és kilégezni, még a tudósok számára is rejtély, bár számos elmélet létezik. Az ásítás tudományát kaszológiának hívják, mert az ásítás valójában rendkívül összetett dolognak tűnik.
Funkció és feladat
Ez az ásítás azért következik be, mert az ember agy nincs elég ellátva oxigén az egyik elmélet, de kiderült, hogy téves. Akár sok, akár kevés oxigén belélegzik, az emberek ennek következtében nem ásítanak kevesebbet vagy többet. A kísérletek azt mutatták, hogy a oxigén vagy a nélkülözésnek nincs hatása a folyamatra. A kaszológia másik tézise az, hogy az ásításnak fokoznia kell a figyelmet. Ha az ember unalmában van, sötét helyiségekben van, vagy egyszerűen fáradt, akkor a tézis szerint ásít, hogy újra éber legyen. Egy kísérlet során a agy Mérték a különféle tesztalanyok aktivitását, akiknek nem volt szabad semmilyen tevékenységet folytatniuk sötét szobában. Sokat ásított, de a agy aktivitása változatlan maradt. Mindazonáltal vitatható, hogy az ásítás megkísérlése ilyen helyzetben arra szolgálhat, hogy valahogy felszabadítsa magát a lomha helyzetből, olyat tegyen, ami megszakítja a körforgást, és ily módon felvidítja magát. Így az ásítás gyakran állandó tevékenységekben vagy várakozás közben is megtörténik. A folyamatot általában kíséri nyújtás a test, amely újra stimulálja. Tehát az elmélet felvetődött nyújtás és az ásítás ugyanabban a viselkedési helyzetben fordul elő, de nem mindig együtt. Az emberek ásításkor valóban nyújtózkodnak, de nyújtáskor nem feltétlenül ásítanak. Ami valóban ásít, az oldja a feszültséget. A feszült test lazábbá válik, amikor az ember ásít, és ily módon megszabadítja magát a belső nyomástól. Tehát az ásítás jó feszültség, izgalom vagy szorongás. Az ilyen érzelmeket ez a folyamat jobban szabályozza. Ugyanígy az ásítás is fertőző. Ha valaki ásít, akkor mások is ásítozni kezdenek, főleg, ha közel vannak egymáshoz. Ez adta az elméletet, miszerint az ásítás összefügg az empátiával is. Az együttérző emberek gyorsabban ásítanak, mint azok, akik önrögzítettek vagy alig képesek együttérezni másokkal. Hasonlóképpen, az érzelmi közelség előfeltétele a fertőző ásításnak. Ennek nem kell csak családtagjaival vagy barátaival lennie; akár emberek és állatok között is előfordulhat. Például, ha egy állat bízik az emberben, akkor valóban ásít velük együtt, ami viszont azt a feltételezést vonja maga után, hogy a macskák vagy kutyák is némi empátiát mutatnak. A kollektív ásítás jelensége csoportokban is előfordul. Ez azt jelentheti, hogy az ásítás a társadalmi kohéziót és a hangulattovábbítást szolgálja.
Betegségek és betegségek
A közelmúlt egyik fontos hipotézise az a magyarázat, miszerint az ásítás hűti az agyat, tehát a hőszabályozást szolgálja. Állatokon, köztük patkányokon végzett kísérletek azt mutatták, hogy az ásítás folyamata eredményeként az agy hőmérséklete emelkedett, majd ismét csökkent. Az embereknél viszont kiderült, hogy a külső hőmérséklet nagy hatással volt az ásításra. Ha ez magasabb volt, mint a testhőmérséklet, az emberek többet ásítottak. Hasonlóképpen, az ásítás gyakorisága eltér a nyári vagy a téli idõszakban. Valami hasonlót lehet találni az endogén folyamatokban, így az ásítás gyakorisága növekszik, ha a test sokat felszabadít szerotonin, dopamin vagy glutaminsav, és csökken, amikor a endorfinok megnövekszik. Még benne is pszichoterápia, az ásítás mostantól beletartozik a páciens értelmezésének kezelésébe, így úgy tekintik, hogy az ásítás, akárcsak a nevetés és a sírás, a gyógyuláshoz vezető út jele, és fájdalmas érzések feldolgozását szolgálja. Megállapították azt is, hogy a skizofrén betegek ritkábban ásítanak, ami az önészlelésük romlásának köszönhető, és az autista betegek viszont nem ásítanak másokkal együtt, alátámasztva azt az elméletet, miszerint az ásítás összefügg az emberi empátiával.
